Egyik nagy kedvencem a tepertős pogácsa. Kicsit munkásnak tűnhet, hogy többször kell elnyújtani, de megéri. Igazán omlós, de mégis könnyed pogácsa. Tökéletes, ha megmaradt tepertőtök van és már nem tudtok vele mit kezdeni. Nekem ebből a mennyiségből és az alább leírt paraméterekkel 75 darab pogácsám lett. 😘😋
Hozzávalók:
Tészta:
- 20 dkg rétesliszt
- 30 dkg finomliszt
- 1 darab egész tojás
- 1 evőkanál só
- 5 dkg élesztő
- 1,5 dl tej
- 1 púpos teáskanál cukor
- 1 púpos kávéskanál őrölt fekte bors
- 13,5 dkg tejföl
- 27,5 dkg tepertőkrém
Kenéshez:
Elkészítés:
Én tepertőből készítettem magamnak tepertőkrémet. Ehhez a tepertőről levágtam a bőrét.
Majd egy aprítógépben krémesre aprítottam.
Egy tálba morzsoljuk az élesztőt, rászorjuk a cukrot.
Majd a langyos tejet ráöntjük. Hagyjuk dolgozni.
Addig egy tálba belemérjük a liszteket, sót és a borsot. Majd elkavarjuk.
Mehet bele a tojás, tejföl, tepertőkrém és a felfutott élesztő. ( Ha szükséges zsírt tehettek hozzá. Ez függ attól, hogy mennyire van kisütve a tepertőtök és mennyi hús réteget tartalmaz.)
Alaposan összegyúrjuk, amíg a kezünktől és a táltól is elválik a tészta.
Lágy tésztát kapunk. Szórunk rá egy kevés lisztet, lefedjük és hagyjuk kelni 20 percet.
Majd átgyúrjuk és kinyújtjuk.
Feltekerjük alulról felfelé. Elforgatjuk 90 fokkal. Letakarva hagyjuk 20 percig kelni.
Majd ismét kinyújtjuk, de most felülről lefelé tekerjük fel. Ismét fordítunk rajta 90 fokot. Letakarva hagyjuk 20 percig kelni.
Majd harmadjára és kinyújtjuk és alulról felfelé feltekerjük. Letakarva hagyjuk 20 percet kelni.
Majd elnyújtjuk kb. 5-6 milliméter vastagra.
Éles késsel bevágjuk.
Majd szaggatjuk. Én 4 centiméter átmérőjű szaggatóval csináltam. Tepsibe pakoljuk.
Lekenjük felvert tojással.
Előmelegtett 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. (Sütési idő változhat, mivel sütőtől függ.)
Jó étvágyat! 😍😋



















Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Örömmel olvasom a gondolataidat! 💕
Hagyd itt a véleményed, kérdésed vagy egy kedves üzenetet. 🌿